Parázs meccsen kaptunk ki a Pakstól

 

Szinte végig hátrányban voltunk a Paks ellen, vereséget szenvedtünk az utolsó előtti bajnokinkon.

48 óra sem telt el a legutóbbi, Pécs elleni bajnokinkat követően, pénteken este már a Paks ellen léptünk pályára. Marko Boltics kosarával ugyan vezetést tudtunk szerezni, de ezt kilenc pont követte a vendégektől. A második negyed elején már tízpontos előnyre tettek szert az atomvárosiak, majd a két kispad nézeteltérése miatt állt egy kicsit a játék. Andjelko Mandics több fiatalnak is lehetőséget adott már az első félidőben, ám a Paks már a nagyszünet előtt húsz ponttal meglépett.

A fordulás után ugyan sikerült visszajönnünk tíz ponton belülre, az ezúttal is remekül játszó Nenad Sulovics kosarával csak hat pont volt a különbség (70-76), de ekkor jött egy 8-0-s futás a vendégektől, ami eldöntötte a találkozót. Az ASE végül 14 ponttal tudott nyerni az újszegedi sportcsarnokban, így továbbra is van esélye a play-offba jutásra, míg számunkra még egy találkozó maradt az idényből: a 2017-18-as szezont a Kaposvár ellen zárjuk.

Ezúttal Nenad Sulovics és Marko Boltics nyújtott kiemelkedőt: előbbi a mezőny második legponterősebb játékát nyújtotta, 21 pontja mellett volt nyolc lepattanója, egy szerzett labdája és négy gólpassza – míg irányítónk 10 pontja mellett hét lepattanót szedett, kiosztott nyolc gólpasszt és kiharcolt tíz faultot is, valamint volt három szerzett labdája is.

Naturtex-SZTE-Szedeák-Atomerőmű 82-96 (16-22, 15-28, 27-22, 24-24)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Praksch, Farkas G., Kovács N.
Naturtex-SZTE-Szedeák: BOLTICS 10, Vágvölgyi 10/6, Wirth 12/6, Kovács Á. 10, SULOVICS 21. Csere: Kerpel-Fronius G. 3, Bonifert B. 2, Mike 10/6, Révész 2, Goldring -, Kovács J. -, Mayer 2. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Paks: Hinds 15/6, Ruják 10/6, BARNIES 22/3, EILINGSFELD 18/12, Guinn 6/6. Csere: Medve 3, TARRANT 18/3, Ogunyemi -, Garamvölgyi 4, Gulyás -. Vezetőedző: Schmidt Béla.
Kipontozódott: Wirth (39.) ill. Guinn (24.), Hinds (37.).