Sima győzelemmel javítottunk

Magabiztos győzelemmel folytattuk a Kaposvár ellen.

Két vereség után a Kaposvár ellen hazai pályán szerettünk volna javítani a bajnokságban. Ellenfelünknél több ismerős arccal is találkozhattunk, hiszen a 2017-ben csapatunkkal magyar kupa bronzot nyerő Nikola Lazics irányította a Kaposvárt, a keretben pedig nevelésünk, Révész Ádám mellett Milos Miliszavjlevics és Morris Curry is játszott a Szedeákban.

A javítási szándéknak megfelelően is kezdtük a meccset, remek dobószázalékkal nyitottunk, gyorsan jött három tripla, 15–6-nál pedig már időt is kért a KKK. Távolról a folytatásban is pontosan céloztunk, az első negyedet hat triplával, és hétpontos előnnyel zártuk.

Irányítottuk a játékot, és a Kaposvár ugyan derekasan küzdött, de nagyon közel nem tudott lépni hozzánk. Megvolt a húszpontos különbség is a második negyedben, Govens öt kísérletből öt triplát küldött a helyére, teljesen úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna.

A harmadik negyedben ugyan egyszer tíz pont körülre feljöttek a somogyiak, de ekkor Zach Brown és Djordje Dzseletovics vezérletével visszaállítottuk a a magabiztos előnyünket.

Az utolsó negyedre már nem sok kérdés maradt, Szrecsko Szekulovics már nem is küldte fel a pályára Govens Darrint és James Dickeyt, a végén pedig színmagyar ötössel játszottunk két percig, de a különbség ekkor sem csökkent. Végül 21 ponttal, hibátlan büntetőzéssel, 96–75-re nyertünk egy nagyon sima mérkőzésen, ezzel idei tizenkettedik győzelmünket könyvelhettük el a bajnokságban.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Kaposvár 96–75 (29–22, 26–17, 16–13, 25–23)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 19. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Benczur, Praksch, Pozsonyi.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 9/3, GOVENS 19/15, BROWN 21/3, DZSELETOVICS 22/3, DICKEY 6. Csere: Kerpel-Fronius B., Keller 12/6, Balogh, Polányi, Olasz 5, Mayer 2. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Kaposvár: Curry 13/3, Krnjajski 8, Rivers 13/3, Hendlein 4/3, JUKIC 16. Csere: Miliszavjlevics 14/12 Baki 2, Révész 3, Bogdán 2. Vezetőedző: Nikola Lazics.
Kipontozódott: Baki (36.).

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a csapatomnak, és a Kaposvárnak is! Nem volt egyszerű mentálisan felkészülni erre a meccsre, hiszen két vereség után érkeztünk ide. Örülök a győzelemnek, és voltak ugyan hibáink, de igyekszünk ezeket kijavítani a jövőben. Nem csak fizikális, hanem mentális fáradtságot is érzek a csapatomon, ezért jól jön, hogy a jövőben csak heti egy meccset játszunk. Keményen felkészülünk a Pécs elleni, következő mérkőzésre. Zach Brown sérülten játszott ma, nem tudott tegnap edzeni, hétfőn meglátjuk, mit mondanak az orvosok.

Olasz Ádám: – Gratulálok mindkét csapatnak, kemény mérkőzés volt! Két vereség után nagy szükségünk volt erre a győzelemre, örülök, hogy sikerült nyernünk. Volt ugyan egy kisebb hullámunk, de ezt leszámítva jól működött a játékunk, és fontos győzelmet arattunk, hiszen minden sikerre szükségünk van ahhoz, hogy elérjük a play-offot.

Nikola Lazics: – Gratulálok a Szegednek, megérdemelten nyertek! Jelenleg a legnagyobb problémánk, hogy nem csapatként játszunk, nincs egyéni felelősségvállalás és minőség a csapatban. Túl sok könnyű kosarat engedtünk az ellenfelünknek és Hendlein, valamint Miliszavjlevics is sérülten vállalta a játékot. Időre van szükségünk még, hogy igazi csapattá alakuljunk.

Josip Jukic: – Túl sok könnyű kosarat és tiszta hármast engedtünk az ellenfelünknek, e mellett kevés energiával is játszottunk. Ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben, hogy mérkőzéseket nyerjünk.

(Fotó: Török János, Délmagyarország)