Simándi lemondott, Lazics az új edző

A Budapesti Honvéd elleni vereséget követően hétfőn délelőtt lemondott posztjáról Simándi Árpád, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője.

– A klub jövője számomra sokkal fontosabb az egyéni érdekeknél. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi helyzetben a csapatnak új hangra, új impulzusra van szüksége, hogy elérjük a célunkat és kiharcoljuk a bennmaradást – jelentette ki a 40 éves tréner, aki az előző szezonban Magyar Kupa-ezüstéremig és bajnoki negyeddöntőig vezette együttesét.

Kardos Péter, a Szedeák elnöke úgy fogalmazott, nehéz szívvel fogadták el a szakember döntését:

– Maximális köszönettel tartozunk azért a munkáért, amit Simándi Árpád az elmúlt 15 hónapban vezetőedzőként elvégzett, és mivel teljesen egyértelművé tette, hogy ezt a megoldást látja a legcélszerűbbnek, szomorúan ugyan, de elfogadtuk a döntését. A munkájára természetesen a jövőben is számítunk a klubnál – mondta az elnök.

A Szedeák irányítását a szezon hátralévő részében az a Nikola Lazics veszi át, aki augusztus óta a szegediek utánpótlásának szakmai felügyelőjeként dolgozott. A 61 éves szerb tréner 2014 januárja és 2017 nyara között már volt a szegediek vezetőedzője, 2015-ben, a klub története során először bajnoki rájátszásba jutott a csapattal, 2017-ben pedig Magyar Kupa-bronzérmet nyert a Szedeákkal.

(Fotó: Faragó Imre)