Szezonzáró a Kaposvár ellen

 

Számunkra tét nélküli az idény utolsó mérkőzése, a Kaposvárnak viszont mindenképp nyernie kell.

Elérkezett a 2017/18-as szezon utolsó mérkőzése, csapatunk a Kaposvár ellen zárja a bajnoki évadot. A középházban szereplő együttesünk számára már korábban eldőlt, hogy nem lesz ott a legjobb nyolc között, így a KKK elleni találkozóval zárjuk az esztendőt. Míg számunkra nincs tét, addig a Delfineknek igencsak szükségük van a győzelemre, hiszen csak akkor juthatnak be a play-offba, ha nyerni tudnak az újszegedi sportcsarnokban – viszont ha győznének, még akkor sem biztos a részvételük. Sorsuk ugyanis részben a Paks kezében van, amely a Zalaegerszeggel játszik az utolsó fordulóban, és ha az atomvárosiak legyőzik a ZTE-t, akkor függetlenül a Szedeák-Kaposvár meccstől, a Paks bejut a play-offba. Tehát ahhoz, hogy a Kaposvár legyen ott a legjobb nyolc között, szegedi győzelme mellett arra is szüksége van, hogy a Paks kikapjon a ZTE-től, másképp a KKK számára is véget ér az idény.

A két együttes közel két hónapja találkozott egymással utoljára a Tisza-partján: akkor nagyon fájó vereséget szenvedtünk a Kaposvártól, hiszen egyetlen ponttal, 73-72-re kaptunk ki szombati ellenfelünktől. A Kaposvár a középházban eddigi mindhárom mérkőzését elveszítette, most viszont óriási szüksége van a győzelemre – a fiataljaink várhatóan a szezonzárón is nagy szerepet kapnak, és korábban is megmutatták, hogy lehet rájuk számítani ilyen szituációban is.

Ezen a meccsen búcsúzunk tehát a szegedi közönségtől, remélhetőleg győzelemmel tudjuk majd ezt megtenni – a szombaton 18 órakor kezdődő találkozóra mindenki számára ingyenes a belépés!