Újabb hazai meccs

Karácsony után a Szolnoki Olajbányászt fogadjuk.

Nincs megállás az ünnepek alatt sem, a pénteki, Alba Fehérvár elleni meccset követően hétfőn máris itt az újabb hazai bajnoki: 18 órától a Szolnoki Olajbányász lesz az ellenfelünk.

Két olyan csapat találkozik majd, amely akár a magyar kupa nyolcas döntőjében is összefoghat, ugyanis a Szolnok is ott lesz majd a kupában, miután az első 13 fordulót 11 győzelemmel és két vereséggel abszolválta ellenfelünk. A szolnokiak legutóbb nagy győzelmet arattak, hiszen komoly hátrányból fordítottak az Oroszlány ellen, a meccset hosszabbítást követően nyerték meg pénteken este.

Ellenfelünkkel a szeptember végi nyitófordulóban találkoztunk, akkor a Tiszaligetben csupán egyetlen ponttal, 77–76-ra nyert a Szolnok. Hasonlóan szoros meccsre volt már példa az újszegedi sportcsarnokban is, 2017 októberében szintén egy pont döntött a Szolnok javára, 87–88. Hazai pályán eddig egyszer, 2017 januárjában tudtuk legyőzni aktuális ellenfelünket, akkor hosszabbítást követően 98–97-re győztünk.

2021-ben utoljára lépünk pályára az újszegedi sportcsarnokban, az évet csütörtökön majd Sopronban zárjuk, ebből is látszik, igen feszített tempóban zajlik a bajnokság.

Az Alba ellen korán összeszedett hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni, az pedig valószínűsíthető, hogy egy ilyen periódus a Szolnok ellen sem férhet bele hétfőn.

A 18 órakor kezdődő mérkőzést Benczur Tamás, Török Róbert és Pozsonyi László vezeti majd, míg a találkozó ellenőre Schäffer Béla Róbert lesz.

(Fotó: Karnok Csaba, Délmagyarország)