Újból vereség Oroszlányban

Tayler Persons megsérült a harmadik negyedben, kikaptunk az OSE otthonában.

Öt oroszlányi ponttal kezdődött a meccs, majd Persons szerezte meg az első kosarunkat. Nagy iramban kezdtek a csapatok, a negyed felénél viszont már négy eladott labdánál jártunk, ennek ellenére csak egy pont volt a hátrányunk Cook büntetői után, majd amerikai légiósunk hármasával utol is értük az ellenfelünket, 14–14. Egálról azonban megint öt ponttal lépett meg az Oroszlány Burns triplájával, de Kerpel-Fronius Balázs hármasával újra utolértük ellenfelünket, 21–21. Nem a védekezés dominált az első negyedben egyik oldalon sem, ötven pontot hozott a negyed, 25–25-el zárult az első tíz perc.

A 14. percben egy gyorsan végigvitt akció után először vezetett a Szedeák, miután Davis szolgálta ki Cookot, aki ekkor már 15 pontnál járt, 33–32-es vezetésünknél időt is kértek a hazaiak. Egy 5–0-ával folytatta az OSE, így nem sokkal később, 37–33-nál már vezetőedzőnk is kikérte első idejét. Csakhogy ekkor támadásban több hibát követtünk el, amit az OSE rendre kosarakkal büntetett, Ihring ziccere után pedig már kétszámjegyű volt a különbség, 43–33-nál ismét időt kellett kérnünk, 11–0-ás rohanásban voltak a hazaiak. Ezt Bognár trojkája zárta le négy perccel a nagyszünet előtt, Calhoun azonban visszadobta ezt, majd megismétlődött ez a jelenetsor. Burns visszaállította a tízpontos különbséget, ekkor a támadólepattanókkal is küzdöttünk, az utolsó fél perc pedig nyolcpontos hazai előnnyel kezdődhetett Keller közelije után, 53–45. A félidőt végül Persons dudaszós triplája zárta, amt videózás után megadtak, 55–48-as hátrányban voltunk a nagyszünetben.

Davis hét pontja nyitotta a második félidőt, így Krasovec a harmadik negyed második percében időt kért, amikor két pontra jöttünk fel, 57–55. Alston közelijével már egyenlítettünk, majd a vezetést is átvettük, 57–59. Personst kellett letámogatni, aki egy térdelést kapott a derekára, majd Davis hármasával folytatódott a meccs. A negyed felénél már nálunk volt hét ponttal az előny Cook tempója után, 66–59-re vezettünk. A pályára visszatérő Mesicek büntetőivel kiegyenlített az OSE, (66–66) majd a szlovén pontjaival visszavette a vezetést a hazai csapat, 71–68-ról jöhetett a negyed utolsó két perce, amikor Persons is visszatérhetett a pályára, de csak rövid időre: irányítónk végül nem tudta folytatni a játékot.

Parrish kettő plusz egyes akciójával kezdődött a negyedik negyed, így hat ponttal vezetett az Oroszlány, 78–72, de Davis triplájával feleztük a különbséget. Csakhogy Ihring egymás után két trojkát is elsüllyesztett, így kilenc pontra nőtt a hátrányunk, időt is kértünk hét perccel a vége előtt, 86–77. Tíz körüli hátrányban voltunk sokáig, majd Burns hármasa két és fél perccel a vége előtt már a 14 pontos különbséget jelentette, 98–84. Innen már nem volt visszaút számunkra, végül 12 ponttal kaptunk ki, így az Oroszlány nyerte a fontos bajnokit.

Folytatás jövő szerdán itthon, amikor a Kecskemét érkezik az újszegedi sportcsarnokba.

Oroszlány–Naturtex-SZTE-Szedeák 103–91 (25–25, 30–23, 20–24, 28–19)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, középszakasz, középház, 5. forduló. Oroszlány, 800 néző. Vezette: Földházi, Söjtöry, Lengyel.
Oroszlány: IHRING 17/6, MESICEK 18, Calhoun 9/9, BURNS 26/6, Dorogi 2. Cserék: Molnár 2, Carev 9/3, Parrish 11/3, Ruják 4, Garamvölgyi 5/3.Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Naturtex-SZTE-Szedeák: PERSONS 14/6, Polányi, COOK 23/6, Bognár 6/6, ALSTON 19/3. Cserék: Davis 19/9, Kerpel-Fronius 6/6, Filipovics 2, Keller 2, Szatmári. Vezetedző: Simándi Árpád.

Simándi Árpád: – A harmadik negyedben jó ritmusba kerültünk, majd sok könnyű kosarat adtunk az Oroszlánynak, ellenfelünk pedig sok büntetőt is dobhatott, amivel visszajött a meccsbe. Innen nem tudtuk még egyszer megfordítani a meccset, de a végsőkig küzdöttünk, ezzel a mentalitással kell játszanunk a továbbiakban is, hogy bejussunk a play-offba!