Ünnepi folytatás

A két ünnep között folytatódik a bajnokság.

Karácsony után egy nappal máris pályára lép csapatunk: december 27-én, vasárnap 18 órától a Jászberényt fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Azt a sereghajtó Jászberényt látjuk vendégül, amely az eddigi összes bajnokiját elveszítette: legutóbb szerdán a Soprontól kaptak ki odahaza 103–56-ra. Csakhogy akkor még nem játszottak a jászságiaknál a régi-új légiósok: James Kinney több magyarországi csapatnál is megfordult, ő már ugyan a keretben volt, de nem lépett pályára. Orlando Coleman korábban már játszott a JKSE-ben, de ő is vasárnap mutatkozhat be: akárcsak a frissen igazolt horvát center, Mladen Primorac, akit szombaton jelentettek be a csapatnál, akárcsak a múlt szombaton ellenünk még a Körmend színeiben pályára lépett Xeyrius Williams-et is ; valamint kölcsönvették a Szolnoktól Frank Áront is.

Nehéz tehát jelenleg megjósolni, hogy ez a Jászberény milyen játékot játszhat, hiszen egy alaposan átalakult csapatról van szó a szezon eleji gárdához képest, amelyet már nem is Miljan Csurovics, hanem Lo El Hadji Malick irányít vezetőedzőként.

Na de ennyit az ellenfélről, hiszen jó helyzetből várhatjuk a vasárnapi mérkőzést. Nem csupán azért, mert zsinórban négy nyert meccsel a hátunk mögött vághatunk neki ennek az összecsapásnak, hanem mert egy teljes hete volt a keretnek erre a meccsre készülni. A két csapat ebben a bajnokságban már találkozott egymással, október 11-én, (ami számunkra a szezon nyitómeccse volt) 89–67-re tudtunk nyerni Jászberényben.

U20-as csapatunk 15.15-től lép pályára, 8–4-gyel álló fiataljaink a 2–7-es mérleggel bíró Jászberény korosztályos csapatát fogadják.

A december 27-én, 18 órakor kezdődő Naturtex-SZTE-Szedeák–Jászberény mérkőzést Ádám József, Györfy Rúben és Szilágyi Bálint vezeti, míg a mérkőzés ellenőre Bogárdi János lesz.

(Fotó: Karnok Csaba)