Utolérhetjük ellenfelünket

A Kecskemét jön az újszegedi sportcsarnokba szombaton.

Hazai mérkőzéssel folytatjuk a bajnokságot, méghozzá egy igen fontos bajnoki előtt állunk, ugyanis azt a Kecskemétet fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban, amely egyetlen győzelemmel szerzett többet nálunk a szombati találkozó előtt.

Ellenfelünktől idegenben sima vereséget szenvedtünk, így van is miért visszavágnunk – ami érdekesség, hogy a két csapat októberi meccséhez képest már mindkét oldalon új edző ül a kispadon. Ugyanakkor ahogy Simándi Árpád nálunk, úgy a KTE-nél Forray Gábor sem ismeretlenként ült le a padra, hiszen a szakember korábban vezette már a kecskemétieket.

Szombati ellenfelünk legutóbbi két bajnokiját elveszítette, így 9 győzelemmel és 10 vereséggel áll a bajnokságban – idegenben pedig 3 győzelem és 6 vereség a mérlege.

Ahhoz, hogy javítani tudjunk, mindenképpen jobban kell játszanunk, mint az Oroszlány ellen, ahol bár volt esélyünk a győzelemre, de a végjáték nem sikerült, így elveszítettük azt a mérkőzést.

Szombaton hazai környezetben is bemutatkozhat Rashun Davis, csapatunk új légiósa nyolc ponttal mutatkozott be a Szedeák színeiben a múlt szombati mérkőzésen.

A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzést Praksch Péter, Török Róbert és Jakab László Imre vezeti, míg ellenőrként dr. Páli Kálmán működik közre.

(Fotó: kosarsport.hu)