Vereség Zalaegerszegen

Egy nagyon magas hőfokú mérkőzésen kaptunk ki a ZTE otthonában.

Jól kezdtünk a csütörtöki, zalaegerszegi idegenbeli mérkőzésen: Tyrell Green az első negyed végén már a harmadik triplánkat szerezte, mindez azt jelentette, hogy öt ponttal megléptünk. (10-15) Révész Ádám kosara után volt hat pont is az előnyünk, ezt viszont egy hosszú kosárcsend követte a részünkről, amit ki is használt a ZTE, és már náluk volt a hatpontos előny. Nenad Sulovics törte meg a jeget a részünkről, ám ekkorra már elveszítettük csapatkapitányunkat, hiszen Juhos Levente egy szabálytalanságot reklamálva technikait kapott, ami az ötödik hibáját jelentette. Wirth Ádám triplájával sikerült zárkózni, és végül csak négy pont volt a különbség a két csapat között a félidőben.

A harmadik negyedben ugyan volt, hogy a hazaiak már tíz ponttal is vezettek (51-41) viszont innen is megpróbáltunk még visszakapaszkodni. Végképp akkor dőlt el a meccs, amikor Nenad Sulovicsot kiállították egy lepattanóért vívott harc után, mondván ütött a centerünk, ezzel második kulcsemberünket is elvesztettük a meccs folyamán. A hátralévő időben már reális sansz nem volt a győzelemre, a végén jöhettek a magyar fiatalok, a ZTE pedig 17 ponttal nyert, bár a látottak alapján nem volt ekkora különbség a két csapat között. Ezzel harmadik vereségünket könyveltük el a szezonban, legközelebb október 27-én, a DEAC-ot fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Zalakerámia ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 74-57 (15-17, 23-17, 16-14, 18-8)
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 4. forduló. Zalaegerszeg, 1500 néző. Vezette: Papp, Frányó, Boros.
ZTE: Ware 16/6, Thompson 8, Hljebov 12/12, Szabó 12, Agafonov 13/3. Csere: Papp 6, Doktor 5/3, Gulyás , Durázi 2, Bagó. Vezetőedző: Bencze Tamás.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Boltics 4/3, Wirth 14/9, Davis 8/3, Juhos , Sulovics 6. Csere: Green 17/9, Vágvölgyi, Révész 6, Kerpel-Fronius G. 2, Varga, Bonifert, Mayer. Vezetőedző: Andjelko Mandics.
Kipontozódott: Agafonov (29.) ill. Juhos (18.)
Kiállítva: Sulovics (36.)

Andjelko Mandics: – Ameddig hagyták, addig küzdöttünk. Közel három negyeden át jól játszottunk, azonban védekezésbeli hibáinkat megbüntette a Zalaegerszeg.

Révész Ádám: – Nem csak rajtunk, hanem másokon is múlt az, hogy a meccs így alakult, és most nem a ZTE-re gondolok. Voltak persze hibáink, játszhattunk volna jobban is, de úgy érzem, nem hagytak minket játszani.