Vereséggel zártuk az alapszakaszt

Volt esélyünk a hajráig Sopronban.

Különösebb tétje a hazaiaknak akadt az alapszakasz utolsó meccsén: a Sopron ugyanis egy győzelemmel még bízhatott abban, hogy bekerül a középházba, míg számunkra az lehetett fontos, hogy minél több győzelemmel kezdhessük meg az alsóházi középszakaszt.

Minimális előnyre tettünk szert az első negyedet követően, ezt azonban az egyre inkább játékba lendülő soproni légiósok – főleg Warner és Lemar – hamar eltüntették: sőt, a nagyszünet előtt már nagyobb előnyre is szert tett az SKC, 38-31 után azonban még tovább tudta növelni a különbség a Sopron, így tíz pont volt a hátrányunk. Tovább tetézte a bajt, hogy Kerpel-Fronius Gáspár rosszul lett a pályán, ezért csak minimális játékidőt tudott vállalni.

A nagyszünet után aztán többször is sikerült visszakapaszkodni egészen közelre, de visszaállt a tízpontos különbség: a negyedik negyedet 7-0-al nyitottuk, de három perccel a vége előtt is csak négy pont volt a hazaiak előnye. (63-59) Ekkor azonban semmi nem akart beesni: Sulovics, Krapic és Wirth triplája is szinte már bent volt, ám mégis kiperdült – a Sopron pedig élt ezzel a lehetőséggel, és ekkor eldöntötte a meccset.

Mindez azt jelenti, hogy a hazaiak örülhettek a középházas tagságunknak – számunkra pedig ismertté váltak az alsóházi ellenfelek, így a középszakaszban a Kaposvár, az Alba Fehérvár és a TF Budapest lesznek az ellenfeleink. A bajnokságot jövő szombaton a Kaposvár otthonában folytatjuk.

Sopron – Naturtex-SZTE-Szedeák 74-62 (19-20, 24-13, 16-16, 15-13)
Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 25. forduló
Sopron: LEMAR 18/3, WARNER 19/3, Takács 5/3, WIGGINS 14/3, Gordon 10. Csere: Supola 8/3, Molnár, Werner. Vezetőedző: Sabáli Balázs.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Boltics 13/3, Wirth 7, Ponjavics 4, Juhos 6, Sulovics 18. Csere: Krapic 12, Kerpel-Fronius 2. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

Andjelko Mandics: – Hasonló meccset játszottunk, mint legutóbb Szombathelyen. Az első félidőben nem találtunk a ritmust, rosszul védekeztünk. A szünet után javultunk, de fontos pillanatokban három tripla is kiszédült, elrontottunk pár büntetőt, és ez eldöntötte a meccset.

(Fotó: sakc.hu)