Triplaesővel fűszerezett győzelem Jászberényben

  Összesen tizenkét hárompontost dobtunk Jászberényben, és egy hónapos szünet után ismét idegenbeli győzelmet arattunk. A korábbi edzőnk, Nikola Lazics által irányított Jászberényhez látogattunk szombaton: a JKSE ellentétben velünk hét közben is játszott, és szerdán…

Folytassa, Szedeák!

  Paksi győzelemmel hagytuk abba egy hónappal ez előtt, szombaton pedig újabb idegenbeli mérkőzés vár ránk. Február 10-én játszottunk utoljára bajnoki mérkőzést, egy kereken egy hónap szünet után lépünk újból pályára az NB I/A csoportjában.…

Bravúr Pakson – a hajrában fordítottunk

  Szezonbeli második idegenbeli sikerünket arattuk, a legvégén sikerült megfordítanunk a meccset az atomvárosban. Továbbra is három kezdőjátékosunkat nélkülöztük, így Juhos Levente, Andrija Csirics és Marko Boltics nélkül léptünk pályára Pakson. Az Atomerőmű 7-0-al kezdett,…

Az atomvárosba látogatunk a szünet előtt

  Közel egyhónapos szünet vár ránk a Paks elleni idegenbeli találkozót követően. A Sopronban elszenvedett vereséget követően szombaton egy újabb idegenbeli találkozó vár csapatunkra, ezúttal az Atomerőmű SE otthonában. A paksi mérkőzést követően hosszú szünet…

Topics jól érzi magát a Crvena zvezdánál, de…

  Akit Belgrádban és Szegeden is szeretnek Milenko Topics (48) jelenleg a szerb Crvena zvezda másod- edzője. Egy hete a belgrádi piros-fehérek nagyszerű győzelmet arattak hazai pályán az Euroligában a görög Olympiakos ellen. Ezen a…

A szünet után maradtunk alul Sopronban

  A nagyszünetig jól tartottuk magunkat három hiányzónk ellenére is, ám a második félidőben a Sopron fordított és nyert. Sopronban sem számíthattunk Marko Bolticsra, Juhos Leventére és Andrija Csiricsre, így irányítóban ezúttal Kerpel-Fronius Gáspár kezdett.…

A sereghajtónál folytatjuk

  Ugyanakkor nem szabad, hogy megtévesszen bennünket a Sopron eddigi teljesítménye. A hétközi, Kecskemét elleni győzelmet követően szombaton újabb mérkőzés vár csapatunkra, ezúttal pedig az egyik legtávolabbi ellenfél, a Sopron vendégei leszünk. A Hűség városának…

Sikerült javítanunk, legyőztük a Kecskemétet!

  Három vereség után újra győzelemnek örülhettünk, annak ellenére, hogy három kezdőjátékosunk is hiányzott. Marko Boltics nem tudta vállalni a játékot, így Juhos Levente és Andrija Csirics mellett első számú irányítónk sem volt ott a…